
Belépés, Kilépés
Mindig törekedni fogok a megoldás kersésére
Szekeres Pál a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikai helyettes államtitkáraként igyekszik a legjobb tudása szerint képviselni a magyar sport érdekeit. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöki tisztségét az új megbízásért feladó vezető többek között arról is nyilatkozott honlapunknak, hogy mire számíthat a fogyatékossággal élő emberek sportja a jövőben.
- Mindig törekedni fogok a megoldás keresésére. Igyekszem mindig olyan döntéseket hozni, hogy azok korrektségét, szakmai megalapozottságát, senki sem kérdőjelezhesse meg. Olyan megalázó helyzetbe nem kerülhet a terület, hogy húszmillió forint miatt ugorjanak egymásnak különböző szervezetek. Ez az összeg az állami költségvetésben nem számottevő tétel, ezen nem szabad vitatkozni, ha ezen múlik a béke, akkor ezt megpróbálom megszerezni.
- Az MPB és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (FONESZ) között közismerten feszült a viszony. Vívóként és alelnökként az MPB-hez kötődik, a rokoni szálak viszont Nagy Józsefhez, a FONESZ főtitkárához fűzik, aki a sógora. Lehet-e ilyen helyzetben jó döntést hozni?
- Korábban négy évig dolgoztam a fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárként, akkor ugyanez volt a helyzet, és ez nem okozott gondot. Úgy gondolom, egyik oldal sem várja tőlem, hogy sportszerűtlen legyek. Sportolói és sportvezetői múltam alapján bízom benne, hogy senki sem kérdőjelezi meg a szakmai hozzáértésemet. Nem szűkíteném le a kérdést a FONESZ-re és az MPB-re. A többi sportági szövetség is hozzánk tartozik. Az állam segíteni akar az egész sportnak, természetesen mindenki soha nem lesz elégedett, nem lehet mindenkinek százszázalékosan kielégíteni az igényeit. Lesznek, akik jobban járnak, lesznek, akik kevésbé, de abban mindenki biztos lehet: mindent megteszek azért, hogy mindenkinek a lehetőségek szerint a legtöbb segítséget tudjuk adni, és döntéseinkben mindig az egyetemes sport érdekei lesznek a legfontosabbak. Tudomásul kell azonban venni, hogy az egész ország nagyon nehéz helyzetben van, ezért aki arra számít, hogy mostantól ömlik a pénz a magyar sportba, az biztosan csalódni fog. Aki szakmailag megalapozott döntéseket vár tőlünk, annak nem lesz oka az elégedetlenkedésre.
- A magyar állam visszaadta a magyar sportnak azt az egymilliárd forintot, amit az előző kormány a Forma-1-es Magyar Nagydíj költségeinek fedezésére vett el. Az MPB-nek az idei évre előirányzott költségvetéséből legalább 40 millió forint hiányzik még ahhoz, hogy a minimális sportszakmai feladatait ellássa, a paralimpiai részvételre esélyes sportolókat elindítsa az idei világbajnokságokon. Az egymilliárdból 700 milliót a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), 300 milliót a minisztérium kapott. Kihez forduljon az MPB?
- Gömöri Zsolt, az MPB elnöke azok közé a sportvezetők közé tartozik, akiknek nagyon jók az érdekérvényesítő képességei. Nem hiszem, hogy nekem kellene neki tanácsokat adnom. Gondolom, ő is tudja, hogy az egészen biztosan nem árt, ha felveszi a kapcsolatot Czene Attila sportpolitikai államtitkárral, találkozik vele, és tájékoztatja az MPB helyzetéről. Azt hiszem, elődeimmel szemben nekem komoly előnyöm, hogy ismerem a fogyatékossággal élő emberek sportjának helyzetét. Azzal is tisztában vagyok, hogy bár az úszáshoz elég egy fürdőruha, de a jó felkészüléshez meleg égövi edzőtáborok szükségesek, míg a vívók Tatán is fel tudnak készülni, nekik azonban muszáj beszerezniük a drága kerekesszékeket és fegyvereket, a pástokról nem is beszélve. Ismerem a különböző sportágak gondjait, igyekszem a rendelkezésemre álló eszközökkel minél többet segíteni. Azt megígérhetem, hogy mindent megteszek azért, a fogyatékosok sportját csak pozitív diszkrimináció érje a jövőben.
- A 2012-es londoni paralimpián sportvezetőként, vívóként vagy vívó sportvezetőként vesz részt?
- A helyettes államtitkári megbízásom a kormányzati ciklus végéig, tehát 2014-ig szól. Addig vállalom ezt a megbízást, amíg jól érzem magam, magas színvonalon el tudom látni a rám bízott feladatot, és nem kell olyan döntéseket hoznom, melyekkel nem tudok azonosulni. Ami a vívást illeti, én sem leszek fiatalabb, az izmok is fáradnak. Most még nem tudom megmondani, hogy versenyzőként ott leszek-e a következő paralimpián. Ha az idei októberi - budapesti kerekesszékes vívó Világkupán és a novemberi párizsi világbajnokságon jó eredményt érek el, akkor belefér London is.
- Hogyan lehet a nap 24 órájába beilleszteni az edzéseket?
- Biztos nem fogok annyit tréningezni, mint korábban, de van annyi rutinom és tudásom, hogy erre nem is lesz szükség. Ha a minisztérium konditermében fel lehet állítani egy pástot, akkor az ebédszünetben vagy este munka után ott tudok annyit készülni, hogy ne legyen akadálya a paralimpiai indulásomnak.
Forrás: www.hparalimpia.hu
2010-07-08 11:41:46
Hozzászólások
Hozzászólni csak bejelentkezve lehet !
Még nincs hozzászólás
©parasportpress.eu