Címlap
Betűméret
Hasznos
Egyebek
Reklám
Szervezetek
Média
A DUE Médiahálózat 22. alkalommal kiírt Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán bármelyik iskolatípus tanulói, szerkesztőségei indulhatnak. A pályázaton kizárólag saját munkákat fogadunk el, a részvétel felső korhatára pedig 25 év.
Adamecz Lászlóról készült portré talán sokaknak kedvet ad az újrakezdésre. 25 év eredményeiről beszél a Humanitás Klub elnöke.
Folyamatosan érkeznek a nevezések a március 2-4. között második alkalommal megremdezésre kerülő Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz-versenyre, melynek idén is a Hotel Eger&Park, illetve az egri sportcsarnok lesz a helyszíne.
Hallássérültek, ill. családjaik részére szövetségünk ( A Magyar Hallássérültek Sportszövetsége) sítábort híredet.
Vígh László, az Istvánmező rekonstrukciójáért és rehabilitációjáért felelős kormánybiztos kötetlen egyeztetést tartott az építész szakma vezetőivel és képviselőivel, az általa irányított program első üteméről.
Albert és Gyula születésük óta siketvakok. Nevelőik a Vakok Iskolájának siketvak tagozán mindent megtesznek azért, hogy legalább valamennyire megismerhessék ezt a világot. Siketvakokról szóló sorozatunk befejező része.
A Magyar Parasport Szövetség az (MPSZ) válogatottjának és utánpótlás válogatottjának szervezett összetartó edzőtábor, amely a kijelölt válogatottnak közvetlen felkészítést biztosít a 2012. március 1-5. között megrendezésre kerülő Hungarian Open ITTF versenyre.
A Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon szervezésében a MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA 3.fordulóját 2012. február 11-én rendezik.
Kormányhatározat értelmében, egy négyoldalú együttműködési megállapodás alapján, a paralimpiai válogatott kerettag sportolók, 50 fő, meghatározott nevekkel, soron kívüli, kiemelt egészségügyi ellátás igénybevételére jogosultak a Paralimpiai Játékokra való sikeres felkészüléshez, melyet 10 egészségügyi szolgáltató biztosít az érintettek részére 2012. augusztus 31-ig.
2012. február 6-án a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőközpontjának szervezésében Magyarországon is elindult az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) mesteredző-képzése, egyben liszenszadó-tanfolyama, a legmagasabb szintű oktatás kézilabda-szakedzők részére.
Március elsejei hatállyal Schmidt Gábort, a Magyar Kajak-kenu Szövetség eddigi főtitkárát nevezte ki a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettesének Vígh László kormánybiztos.
Jelentősen csökkentek a civil szervezetek által megpályázható források 2011-ben – derült ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) rendezvényén.
A Malév február 3-i leállását követő 48 órában a repülőtéren fokozatosan visszatért az élet a megszokott kerékvágásba. A Budapest Airport a váratlan események hatására beüzemelte és sikeresen használta a 2. Terminálon található Kényszerhelyzeti Központját, elsősorban a magyar nemzeti légitársaság összeomlásából fakadó sürgős feladatok irányítására, amelyek közül a legfontosabb a repülőtéren ragadt utasok ellátása volt.
Kirekesztésről egy angol katolikus iskolában.
Holnap reggel 6 óráig egy futópályával üzemel a Budapest Airport, mivel az erős havazás és az egyre erősödő szél miatt csak egy pályán lehet megfelelő fékhatást biztosítani a leszálló gépek számára. A 3,7 kilométer hosszú pálya folyamatos tisztítása embert próbáló feladat, mert a szél állandóan visszahordja a betonra a már egyszer félretolt havat.
Rádió összeállítás a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) 2012 február 2. sajtótájékoztatójáról.
Fotók a Magyar Paralimpiai Bizottság 2012. február 2. sajtótájékoztatójáról.
Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára részt vesz a vak és gyengénlátó, valamint szájjal-lábbal festő alkotók képeiből rendezett kiállítás megnyitóján.
Lengyel Nagy Anna (MR1 Kossuth Rádió), Rist Lilla (Nők Lapja), Balázs Bea (MR1 Kossuth Rádió) és a Zöld Pók Alapítvány kapta a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) „Média a Társadalomért” díját. A 2011-ben megjelent pályaművekért odaítélt elismeréseket február 2-án adták át a Gundel Étteremben.
Külső RSS
©parasportpress.eu